Minél több darabot látok a Centrálban, annál inkább úgy érzem, hogy a Deák tér és az Opera közé besuvasztott Révay utcában van fővárosunk legizgalmasabb, legfiatalosabb, és mondjuk ki; legjobb repertoárral rendelkező színháza.
Az Ájlávju... de jó vagy, légy más! címre hallgató előadás egyszerre könnyfakasztóan mulatságos és sajnos elkeserítő is: szeretetéhes, elmagányosodó, ámde szociálisan életképtelen társadalmunk elé állít tükröt.
Már rögtön a darab elején betekintést nyerhetünk azokba a sztereotípiákba, melyeket a nők gondolnak a férfiakról és fordítva, és természetesen végig is kísérhetjük egy kapcsolat alakulását az első randitól a szakításig.
Mindezt négy kiváló őstehetség előadásában. Andrádi Zsanett, Balogh Anna, Vári- Kovács Péter és Simon Kornél, a Centrálban legtöbbször előforduló színészek alakítják azt a temérdek karaktert, akik ügyes-bajos párkapcsolati problémáikkal mulattatják a nézőket. Habár a téma elég sablonos, - millió amerikai film dolgozta már fel, - a rendezésnek és a színészek őszinte szerepjátszásának köszönhetően az Ájlávju több, mint a szerelem témakörén való bohóckodás.
Néhány jelenet természetesen túlzó. Mikor történhetne ugyanis meg olyasmi, hogy egy vakrandi során az első csóktól rögtön el is jutnak a hajtépős szakításig? Az előadás nem ettől lesz élő, valóságos, hanem a mondanivalótól, amit közvetít.
Miután jópár randevús jeleneten átevickéltünk, hamarosan egy házasságba csöppenünk. Gyermekét burokban nevelő anya, papucsférjjé avanzsált apa, na meg a haver, aki mindenáron ki akarja rángatni öreg cimboráját ebből a hímnemet teljes mértékben lealacsonyító szerepből. Aztán meg a nagycsaládos utazások, ahol az apuka már az autót is jobban szereti, a mama zsörtölődik, a gyerekek pedig kiállhatatlanok... Szemünk előtt zajlik a 21. század családmodelljének összeomlása, és mi mégis nevetünk, ahelyett, hogy zokognánk...
A darabból külön kiemelném Balogh Anna monológ-szerű jelenetét, ahol egy elvált nő videós társkereséssel próbálkozik. Anna beült a színpad közepére tett székre, szembenézett a kamerával, és mondta. Úgy mondta, hogy elhittem. Úgy mondta, hogy elhitte az egész nézőtér. Szinte láttam lelki szemeimmel a mögöttem ülő összes facér férfit, amint kis cetlire firkantják fel a telefonszámukat, hogy azt feldobják a színpadra. Ha jobban belegondolunk, ehhez igazán nagy tehetségre van szükség. Mindenféle kellék (a kamera és vetítővászon lényegében csak nehezebbé tehette a művésznő helyzetét, úgyhogy azt nem sorolnám kelléknek), társ, zene, stb. nélkül ilyen hitelesen előadni valamit igazán bravúros.
Részletesebb ismertetőt már csak azért sem lehet írni az Ájlávjuról, mert millió szálon fut a cselekmény, és nem a történet a fontos, hanem az üzenet, amit hordoz. Mindenesetre a 17+ korosztálynak nagyon jó szívvel ajánlom. A hölgyeknek pedig különösen figyelmükbe ajánlom az első sor üléseit, mert Vári- Kovács Péter és Simon Kornél nem egyszer huppannak le a színpad szélére igéző tekintetekkel lágyítani meg a "nőstények" szívét. (És néha ezt csupán egy alsónadrágban teszik meg! ;))
Szereplők: Balogh Anna, Andrádi Zsanett, Vári- Kovács Péter, Simon Kornél
Rendező: Harangi Mária